Category Archives: Egyéb
Vallásos a gondolkodásmódod vagy evangéliumi?
Gyakran éreztem azt, hogy amit kétkedő beszélgetőpartnerem gondol a hitemről, az nem az én hitem, és amilyen Istent ő cáfol, az nem az én Istenem. Akik a hitet támadják, azok a legtöbbször a pejoratív értelemben vett vallásos gondolkodásmód visszásságait utasítják el. Eredetileg a “vallásos” szó nem lenne negatív értelmű, hiszen azt kellene jelentse, hogy valaki egy vallás tanítását igaznak fogadja el és megéli hitét bizonyos hitgyakorlatokban. Sinka Csaba baptista lelkipásztortól hallottam egy korrekt összegzést arról, ami a kiüresített vagy látszatra épülő vallásos gondolkodásmódra jellemző, ellentétbe helyezve azzal, ami az igazhitűt jellemzi. Timothy Keller népszerű amerikai keresztyén író, előadó és a new yorki Redeemer Presbiteriánus Egyház alapító lelkészének könyve alapján a két gondolkodásmód közötti különbséget az alábbi módon foglalta össze:
Az igazság elutasítása sokba kerül
„A mai világban, ahol erős a posztmodern relativizmus … számos embert sokkal jobban érdeklik
- a saját érzéseik
- vagy az, hogy mi „működik a számukra”,
mint az a kérdés, hogy valójában mi igaz.
De az igazság elutasításának ára van, amit meg kell fizetniük.”
A Biblia üzenetei az évkezdés kapcsán
Az újévi számadást követő vágyak, tervezgetések lehetőséget adhatnak egy apologetikai-hitvédő beszélgetésre.
Egyrészt, nagyon sokan vágyunk egy jobb életre, és ez a jobb élet lehet a Menny lenyomata a lelkünkben. Tudjuk, hogy egy jobb világra vagyunk teremtve, és azt is, hogy mi is igazabbak lehetnénk annál, amit gyakran tapasztalunk. (Erről bővebben itt.)
Másrészt, ilyenkor sokan nyitottak a fejlődésre, változásra. Az önigazult ember nem jut el Istenhez. Sokszor Isten akkor szólítja meg az embereket, amikor nyitottá válnak arra, hogy az igazság kereséséért küzdjenek. Mivel a hiedelmeink feladása nehéz, még ha hamisak is, ezért sokan elutasítóak az őszinte beszélgetéseket illetően. De az év eleji fejlődés vágya kapukat nyithat ki.
Mit mond a Biblia a változásról, újrakezdésről, erőnk megújulásáról?
A 2016-os év Top 3+1 bejegyzése
Köszönöm a megtisztelő figyelmet az elmúlt évben! 2016-ban 4234 oldalt olvastatok a blogon. Kívánom, hogy az új év cikkei még határozottabb válaszokkal ajándékozzanak meg minket, hitvédőket és válasz-keresőket egyaránt. Bízom benne, hogy többekhez eljut és hasznos lesz az olvasók hitének megerősítésére és a szkeptikusokkal való beszélgetésekhez.
A tavalyi év legolvasottabb bejegyzései:
Karácsony üzenete: megjelent a világ világossága
Karácsony előtt megjelennek a fények a fákon, az ablakokon, az épületeken. Sokan a fényekre csak díszítőelemként tekintenek ilyenkor, de a Fény igazából a Karácsony egyik legfontosabb szimbóluma is. A Karácsony egyik spirituális igazsága az, hogy a világ sötétsége fény után kiáltott, és a történelem egy pontján az Isten emberi alakot öltött, meglátogatott minket a fény a magasságból.
A karácsony jelentősége címszavakban
Vajon a karácsony csupán a fény, a család, az adás és a világbéke ideje? Tényleg nem több a családi összejöveteleknél, a fények fesztiváljánál, a szegényekről való kampányszerű gondoskodásnál, vagy a nagylelkű ajándékozásnál? Ezek mind összhangban vannak az ünnep keresztény gyökereivel, de mégis a lényeget veszítjük el, ha a karácsonyhoz kapcsolódó nyilvános fesztiválokon említésre sem kerül az ünnep keresztény eredete.
Betlehemes Rapszódia
Az alábbi feldolgozás lejátszása jó módja lehet annak, hogy a tinik és örökifjak életébe belopjuk a Karácsony igaz történetét. Zseniálisan átdolgozta Mark Bradford és Darla Robinson a Queen egy klasszikus dalát. Ajánlom (angolul tanulóknak) ezt a betlehemest az alábbi videón: (fordítás alább)
Miért ünnepeljük a Karácsonyt egy egykori pogány ünnepnapon?
Halloween: borzalom vagy lehetőség?
Kísértetház, ijesztő jelmezek és jelképek, démonok, emberáldozat, kannibál jelenet. A tengerentúliaknak szomszédokhoz kopogtatás cukorkáért. A Halloween ezek közül sok mindenről szólhat kinek-kinek ízlése és gondolkodása szerint. Részt vegyünk benne keresztényként? Elfogadjuk? Vagy inkább erőteljesen elítéljük? (A csatolt cikk igazságtartalmáért nem felelek, nem tudtam utánajárni.)
Sokat tanulhatunk a korábbi keresztényektől abból, ahogy a Halloweenre reagáltak. Október 31.-ét, a Mindenszentek előestéjét kijelölték egy lelkileg felemelő ünnepnapnak és megszentelték azt.