Hogyan engedheti meg Isten a szenvedést, ami marcangol?

A rossz problémája 3/6: A szenvedés érzelmi / egzisztenciális problémája

„Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok.”(Biblia, Lk 6:21)

Van, akit nem logikai szempontból érdekel a rossz létezése, hanem inkább a vele való megbirkózás. (Korábban írtunk a szenvedés elvi, logikai problémájáról: az erkölcsi rosszról itt és a természeti rosszról itt.) Akit egy szeretett személy elvesztése, szenvedése vagy saját nehézségei felkavarnak, annak mélyebb, egzisztenciális kérdései vannak a szenvedésről. Attól fél, hogy a világ értelmetlen. Hogy nincs remény, csak hiábavalóság. Szívében kibékíthetetlen düh, felháborodás lakik és keresi a tettest, az okozót.

A. Istennek fontosabb a jellemed, mint a kényelmed

Türelem, eltökéltség, kitartás, a remény megőrzése, ezek mind, mind megpróbáltatásokban edződnek. Az ember jelleme örök, időn túli lehet, míg a kényelme biztosan mulandó. (Lásd erről a 2.részt.) Ha egy halhatatlan, nem anyagi (hanem szellemi) Isten létezik, akkor ésszerűbb azt várni, hogy fontossági sorrendjében a szellemi, dolgok megelőzik a fizikai és ideiglenes örömöket. Ilyen és ehhez hasonló elvi megfontolásokat lásd az 1 és 2. részben. Következzenek hát most az érzelmi megfontolások.

B. A szenvedő Isten

Isten nem közömbös a szenvedést illetően. Ő is részt vesz az emberiség szenvedésében. Az Isten emberré lett, és azon túl, hogy osztozott az emberi szenvedésben, még magára is vette fájdalmainkat, bűneink súlyát. Átvállalta a büntetésünket, ezáltal megtapasztalva a lehető legnagyobb fájdalmat. Az Atya saját at-the-foot-of-the-cross-prophetic-art-paintingFiát áldozta fel, aki ugyanúgy megpróbáltatott, mint minden más ember, csakhogy ő ártatlanként értünk szenvedett. Ennek célja volt, nem a gonoszé és szenvedésé az utolsó szó. Krisztus győzelme gyógyír a veszteségeinkre, fájdalmainkra, a csüggedésre.

A világvallások közül egyedül a kereszténység állítja, hogy Isten emberi formát öltött és megtapasztalta az elutasítást, magányt, szegénységet, gyászt, kétségbeesést és kínzást.

A szenvedés problémája nem Isten cáfolata. Éppen a szenvedés kapcsán mondhatjuk ki, hogy a hit alternatívája elviselhetetlen. Ha az ateistáknak lenne igazuk, és csak céltalan folyamatok jelentéktelen következményei lennénk, akkor nem bízhatnánk az igazságban és nem lehetne reményünk a szenvedésből való megváltásra.

Az Istentől való örök eltaszítottságot nekünk kellett volna átélni, embereknek. Senki nem állhat meg önmagában Isten tisztasága előtt. De Jézus átvette ezt az eltaszítottságot tőlünk a kereszten. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Jézus gyötrődése egy kapcsolati jellegű kifakadás – írja Keller. [8] Ő ebben az elhagyottságban sem tagadta meg Istent.

Isten szabad akaratot adott nekünk, annak ellenére is, hogy előre láthatta a bűn lehetőségét. (Lásd erről az 1. részt.) Elkötelezte magát a szabadságunk mellett akkor is, ha ez a döntése adott esélyt a Fiát felszögezőknek. A szabadságunknak óriási ára van, de abban biztosak lehetünk, hogy a nagyobb részét maga Isten fizette ki.[5]

C. A feltámadás reménysége

A keresztény történet elegendő okot nyújt számunkra az Istenben való bizalomra, akkor is, ha nem értjük mindig a célját. Isten feltámasztotta a Fiút a halálból, hogy minket is feltámaszthasson. A feltámadás bizonyossága biztos reményt nyújt nekünk, hogy Isten véget tud vetni a szenvedésnek és begyógyíthat minden sebet. Jézus azt ígérte, hogy amikor visszajön, akkor a világ megszabadul minden romlástól és töredékességtől.

„Végül a világfináléban, az örök harmóniában… megjelenik valami végtelenül drága vigasz… oly bőven jut, hogy nemcsak megbocsátani, hanem igazolni is lehet majd mindazt, ami az emberekkel történt…”(Dosztojevszkij) Vagy Avilai Teréz szavaival: még a legnyomorúságosabb földi élet is a mennyország perspektívájából csak olyan, mint egyetlen éjszaka egy kényelmetlen szállodában.

A Krisztust követőkre ugyanis örök élet vár. Vele lesznek a Paradicsomban. (Lk. 23,43) Jézus mondta: „Aki bennem hisz, ha meghal is, él.” (Jn.11:25) „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van…”(Jn 5:24)

„Ez a rossz és a szenvedés végső veresége. Nemcsak hogy véget ér, hanem olyan radikálisan eltöröltetik, hogy mindaz, ami megtörtént, csak az eljövendő öröm nagyságát fokozza majd.” (Keller,[8])

D. Jelenléte vigasztalás a jelenben

A túlvilági előnyökön túl, már itt a jelenben vigasztalást és erőt kaphatunk tőle, ha elfogadjuk az elhívását a vele való kapcsolatra. A jelenben erőforrást jelent az ígérete, hogy velünk lesz minden nap – még a szenvedésben is. Ezt éltem meg én is, amikor régebben egy műtőasztalon fekve vártam az altatást. Magamban dúdoltam egy dalt arról, hogy Isten velem van. Ezzel ébredtem, ezzel tűrtem a sebláz kínjait és a felgyógyulást. Hálás vagyok, hogy nem a panaszkodás határozta meg akkor az életérzéseimet, hanem a bizalom és remény.together-in-battle-prophetic-art-painting

Isten nem hagyja, hogy a fájdalom elviselhetetlenné váljon. Ádámot és Évát a bűnük után, a szégyen és bűntudat mardosta, meglátták meztelenségüket, ám ekkor az Isten tett egy fontos szimbolikus gesztust: bőrruhát készített és felöltöztette őket. Szenvedés lett osztályrészük, de tudhatták, hogy Isten nem fordított hátat nekik. Isten maga öltöztette fel őket és éreztette velük a jelenlétét.

 

 

A fájdalom problémájára adott válasz nem egy érv, hanem egy Személy.

 



Hamarosan folytatjuk a cikksorozatot, ami 6 részből áll, és 1. része itt, a 2.része pedig itt olvasható.

Képek forrása: http://www.drawneartogod.com       Képek szerzője: Gwen Meharg.  Köszönöm!

 

Tovább-olvasásra nagyon ajánlom a következő két tanulságos allegorikus történetet:

[15] http://divinity.szabadosadam.hu/?p=16312

Felhasznált források:

[1] Ravi Zacharias: Beyond Opinion, Thomas Nelson, 2007, 178-208.

[2] Douglas Groothuis: Christian apologetics, IVP Academic, 2011, 614-646.

[3] Charles Colson, Nancy Pearcey: How now shall we live?,Tyndale House Publishers, 1999, 193-214.

[4] Josh McDowell, Don Stewart: Answers to tough questions skeptics ask about the Christian faith, Tyndale House Publishers, 1980, 164-168.

[5] Peter Kreeft, Ronald K Tacelli: Pocket handbook of Christian Apologetics, IVP Academic, 2003, 45-57.

[6] Alister E. McGrath: Mere Apologetics, BakerBooks, 2012, pp. 162-167.

[7] David W. Gooding, John C. Lennox: Küzdelem az élet értelméért  III, Evangéliumi Kiadó, 2012, 339-430.

[8] Timothy Keller: Hit és kétkedés, Harmat-Koinonia, 2012, 43-54.

[9] Protestáns Újfordítású Biblia: http://abibliamindenkie.hu

[10] The Problem of Evil, http://www.saintsandsceptics.org/the-problem-of-evil-seven-points/

[11] http://divinity.szabadosadam.hu/?p=16181

[12] J. Warner Wallace, http://coldcasechristianity.com/2013/why-would-a-good-god-allow-natural-evil/

One Response to Hogyan engedheti meg Isten a szenvedést, ami marcangol?

  1. Gergely Erzsébet szerint:

    “…………………. meglátták meztelenségüket, ám ekkor az Isten tett
    egy fontos szimbolikus gesztust: bőrruhát készített és felöltöztette őket.”

    Kiegészítésként C.H.Mackintosh gondolatai jutnak eszembe:

    “……
    Itt látjuk az isteni igazságosság nagy tantételét magunk előtt képletesen.
    A ruha, amit Isten adott, valóságos takarót képezett, mert Istentől eredt;
    a kötény ellenben nem volt elegendő befedésre, mivel ember készítette. Azon -felül az Isten adta ruha vérontásba került; Ádám köténye pedig nem. Ugyanígy
    van ez még ma is: Isten igazságosságát a kereszt mutatja, az ember önigazsá –
    gát pedig cselekedetei, melyeket bűntől beszennyezett kezekkel csinált. …”

Hozzászólás a(z) Gergely Erzsébet bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.