Hitkérdések

Vajon használ-e az embernek a keresztény hit? Vagy csak béklyóba zár, gátlásokat szül és különc csodabogárrá varázsol? Igenlő válaszunk első állomása azzal a mindenkiben előbb vagy utóbb megfogalmazódó kérdéssel kapcsolatos, hogy “Miért élek?” A hit igencsak hasznos, ha Isten betölti az alapvető lelki szükségleteket. És ami a legfontosabb, betölti az élet értelme utáni vágyat.

Az élet értelme utáni vágy egzisztenciális szükségletünk, alapvető emberi ösztönünk. Kiskutyánk nem keresi. Boldog, ha kap kaját és játszanak vele. Őt nem nyugtalanítja az élet értelmének kérdése. Az emberek viszont előbb-utóbb felteszik a kérdést: tudni akarják, hogy miért élnek. Ekkor nem számít a felhalmozott gazdagság, hatalom, de még a feltörekvésért elért sikerek sem. Élet közepi válságba kerültek már gazdag, családos és sikereket elért emberek, akik életük derekán nem látták még meg életük értelmét. Az embernek szüksége van arra, hogy megértse és megmagyarázza az őt körülvevő világot és az abban betöltött helyét. Az Istenben való hit értelmet ad az életünknek. (Isten adja értelmet, de a hittel mi nyomjuk rá az entert, hogy fusson a program az életünkben.)

• Teremtett Emberként: Keresztényként hihetjük, hogy az életünknek van értelme, hiszen az ember a tévedhetetlen és legkreatívabb Isten jó ötlete… (Az ötlet értékén az sem változtat, hogy az ember a szabad akaratánál fogva lépten-nyomon elbukik.) Az Isten alkotása céllal történik és jelentőséggel bír. Az alkotásnak pedig értéke van. Kérdezd a Mester keze nyomáról azt, aki Van Gogh vagy Monet festményt talált a padlásán. Biztosan nem fog éhezni egy darabig. Hiszen a Mester tudott festeni. Isten meg értéket alkotni.
• Isten Képmásaként, Szövetségeseként: Emberként, az Alkotó keze munkájaként bátran hihetem, hogy oké vagyok a körülményeimmel: nem csak erősségeimmel, de gubancaimmal együtt is és általam is jobbá lesz, ami lehet. Különösen azért, mert értéket, jelentőséget ad, hogy gyermekévé is fogadott. Hogy a képmására teremtett, alkotó erővel felruházva, eredeti gondolatokkal, lényeglátással, az önmagamon túlmutató szeretet képességével, az Istenhez való kapcsolódásra alkalmasan. Ráadásul szövetségesévé tett: ránk bízta nagy tervének fontos epizódjait, Szavának továbbadásán túl egymás erősítgetését, feddését, tanítását, szeretetét, stb…
• Szeretett emberként: A meggyőződéshez, hogy életünk értékes és jelentős, mi adhatna nagyobb alapot, mint az, hogy a Mindenható Isten halálosan szeret minket? Ma, akik jelentéktelennek érzik m
  agukat, azoknak nagy lehetőség lenne utána járni a keresztény örömhírnek. Nem akarom azt sugallni, hogy keresztényként okafogyott a szomorúság vagy gyász-folyamatok adott esetekben, hanem a jelentőség megalapozottságáról beszélek. Isten szeretetének éltető, megerősítő, megtartó erejéről. Arról a tudatról, hogy életünk kirakósainak helye van, és jó kezekben van. Arról a bizonyosságról, hogy érhet bármi, fordíthat hátat bárki, de szeretett teremtményként mindez rendben van, ha Vele együtt élem át.

Az keresztény hit tehát szilárdan megalapozza az élet értelmébe vetett bizalmat.

A manapság önmagukra humanista jelzőt használó ateisták büszkén hangoztatják, hogy életüknek annyi értéke és jelentősége van, amennyit önmaguk meg tudnak teremteni saját maguk számára. Nagy önbecsapás. Igazából csak az Istent elfogadóknak lehet alapjuk teremtő részvételről beszélni, hiszen a Teremtőnk képmásai vagyunk, míg az ateisták egy véletlen folyamat eredményeinek tartják magukat… Honnan ez a teremtőerő, honnan az alkotó képesség ilyen hirtelen önmaguknak megszavava, ha vérmesen eltagadjuk a kezdetektől és Istentől? Az ateisták ezen csoportja nem becsületes a hitelveiben, hiszen nem járták végig azt az utat, amit istentagadásuk jelent. Nem számoltak a következményeivel. “A világ lám működik Isten nélkül”- mondhatják, ám nem számolnak azzal, hogy mitől működik. No meg kimondatlanul is élvezik a keresztények jótéteményeit.

Számos ateista, amikor végigjárta Isten nemlétében való hite teljes mélységét, akkor a jelentéktelenség érzéséig jutott. Ha a kiszámíthatatlan véletlen és a fennmaradásért folytatott küzdelem eredményei vagyunk és személytelen erőktől függő bábuk, akkor a végállomás a teljes céltalanság, belső üresség, élet-unalom… Az élet méltósága, az ember önmagában vett értéke, jelentősége, célja ismeretlen ezen a talajon. Az ember szerintük teljesen önmagára van utalva. Következmények: a kételkedés és kétségbeesés rettenetes érzése, az egzisztencializmus sötétsége. Bertrand Russel könyörtelen kétségbeesése, Friedrich Nietzsche nihilizmusa, Jean Paul Sartre abszurditása. Samuel Beckett regényhőseinek Godotra való hiábavaló várakozása.

Alapvető jelentőségű különbség a tudatunk legmélyén, hogy hiszünk-e Istenben és milyen Istenben hiszünk. A 20.sz.-i nagy filozófusok nyomán kiderült, hogy a hit elvesztése nem csupán egy jelentéktelen átmenet az illúziók világából az ésszerűség világába. Ha céltalanság, káosz és semmi jellemzi valakinek a világát, és irántunk közömbösnek és értelmetlennek tekinti az univerzumot, akkor mindent jelentéktelennek fog látni. Ha valaki tényleg belegondol, hogy mit jelent egy értelmetlen világban élni, akkor a hiábavalóság és üresség érzésével találja szembe magát és kétségekkel kikövezett reményvesztett útján halad a keserűség felé. Céltalan, értelmetlen világban nincs kielégítő válasz azokra a kérdésekre, hogy ki vagyok, hová tartok, kire számíthatok.

Mégis megpróbálják. „Én magamban hiszek” –hallhattam olykor. Vajon ki tartja meg a bajban, és miért jó neki elvágni a saját útját az Igazi Baráthoz? Valamivel pótolniuk kell Istent, ha már eltávolították a tudatukból. Többnyire önmagukkal vagy más istenekkel, akik fölött rendelkezhetnek tetszésük szerint. Ideológiákkal, álhittel, kultuszokkal, babonával, intellektuális ruhába öltözött gondolati rendszerekkel. A cél: Isten nélkül felépíteni egy működőnek hitt rendszert, bármi áron. Az sem baj, ha közben mitológiai elemek, szimbólumok képezik az alapját. (Lásd Freud, Marx szigorúan tudományosnak mondott, ám mitológiai vagy vallási jegyeket tartalmazó rendszereit.)

Akit még nem cibált meg egy kicsit az élet, az talán nem érzi át a fentiek súlyát. Most még. De aki a világi biztonságban bízik, az „kitűnő céltáblája a vak szerencse nyíllövéseinek.”(Pinnock) Külső és belső veszélyek alááshatják a hitet, hogy élni érdemes, ha az nem épül elég szilárd alapra. Ha önmagadra utalva csak a teljes kétségbeesés vár és a világ által nyújtható dolgok nem szilárdak, nem bölcs dolog-e elfogadni egy felsőbb hatalmat, aki mindent megtett érted, hogy megbékélj vele?

„Ne hagyd, hogy boldogságod olyasmitől függjön, amit elveszíthetsz.” (Timothy Keller)

Képek forrása: http://www.drawneartogod.com       Kép szerzője: Gwen Meharg.  Köszönöm!

Kapcsolódó cikk-sorozat: http://hitkerdesek.hu/isten-bizonyitekok/

Források:

1. Pinnock: Elegendő ok
2. Alister Mc Grath: Mere Apologetics
3. Paul E. Little: Tudd, hogy miért hiszel