Hitkérdések

“Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” – mondta Jézus. (Biblia, Jn.13,35) Életem során gyakran találkoztam olyan önzetlen, derűs, mély érzésű, elvarázsolt keresztényekkel, akikkel való találkozás más emberré tett. És keresztény közösségekkel, akik között egészen más légkör fogadott, mint egyéb csoportokban. Sokunknak döntő volt az Isten-keresésben vagy elköteleződésben, hogy igazán megérintett minket a keresztény közösségekben tapasztalható “mégis-szeretet”. Az ettől eltérő negatív tapasztalatainkra is kitérünk a cikk második részében, de előbb nézzük meg, hogy véletlen-e, hogy keresztény közösségekben olyan meggyőző szeretetet és jóságot tapasztalhatunk, amit máshol nem?

Tehát véletlen-e, ha a keresztény közösség magatartása Istenre mutat? Jézus beszélt a főpapi imájában az egységről, melyet szeretne a követői között látni. Példát is adott az egységre ahogy az Atyával és Szentlélekkel kapcsolódott. Egymást tisztelték, dicsőítették, megmutatták. A keresztények egysége sem egyformaságot jelent, hanem az egy célért küzdésen, az egy hajóban evezésen túl egy sokrétű magatartást, légkört és életformát. Jézus és az apostolok szerint egymást különbnek kell tartani önmagunknál, meg kell bocsátanunk, a szeretetben egymást megelőzőnek lennünk. Ezek szerint nem véletlen, ha a keresztény közösségben oly módon lélegezhetünk fel, ahogy máshol nem.

Egy négy gyerekes család épp a gyülekezeti kirándulásunk első napján vesztette el egyik gyermekét. Az, ahogy ez a család megélte a tragédiát és elfogadta megkeseredés nélkül, nos az példaértékű. Honnan vettek ekkora erőt, ha nem a Leghatalmasabbtól? Mi volt a szeretetük forrása, hogy egy ilyen nehéz időben figyelni tudtak másokra is, hacsak nem a legtökéletesebben szerető Isten?

A Biblia első felének, az Ószövetségnek a könyvei az Isten népével kötött szövetségének leírása. Isten szövetségben gondolkodott és megadta ennek feltételeit, amelyeket hívhatunk parancsolatoknak is. Nem akármilyen az az élet, mely áldást jelent az egész teremtett világ számára:

• igazság a közügyekben,
• irgalmasság a nehéz sorsúak felé; embertársainkra odafigyelés,
• embertársaink, szüleink, Isten tisztelete; felebarátaink szeretete; társaink testi-lelki javának keresése akár áldozatok árán is,
• a korszellemhez, a kortársak pusztító életformájához, bálványaihoz nem feltétlen igazodás; a különbözés bátorsága…

Jézus is hirdette: Isten országa közöttünk van, (ha ismerjük az Atyát). Ha Jézust követjük, és benne maradunk, mint szőlővesszők a tövön, akkor gyümölcsöt termünk. (Jn.15:5) Ha valóban így élünk, akkor a föld sója leszünk, ami ugyebár megízesít. És a világ világossága, ami ugye más megvilágításba helyezi a dolgokat meg… fénylik. (Nem várhatok a cikk végéig, itt is leírom, hogy mardosnak ezek a szavak, mert a különbséget én is érzem és vágyom arra, hogy bárcsak egyre inkább a föld sója és a világ világossága legyünk.) Jézus szándéka szerint mások is dicsérni fogják az Atyát ennek alapján. (Mt 5:13-16)

Jézus példát is mutatott a meggyőző erejű életével. Megtestesítette azt az életszemléletet és cselekvésmódot, amit hirdetett. Kirekesztés helyett a befogadás mellett tört pálcát. Megkövezés helyett a megbocsátást hirdette és élte. Az ellenség gyűlölete helyett annak szeretetét, amibe belefért a dorgálás, de az áldozat is. Kölcsönös szolgálat programját tűzte a tanítványok elé, ő maga pedig a lábukat is megmosta. Készséges szeretet jellemezte. Észlelte a környezete visszásságait és igyekezett javítani rajta. Kiállt a nők, gyermekek mellett egy olyan korban, amikor nekik nem volt fontosságuk. Kisiklott életűeknek emberi méltóságot tulajdonított, vámszedőkkel evett, parázna asszonyoknak hirdetett megbocsátást és az új élet lehetőségét. Hirdette, hogy azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket. Követőitől pedig azt várja, hogy életükkel tükrözzék mennyei Atyánk szeretetét és jóságát.

Számos példát említhetnék.

• Augustinusz (Szent Ágoston) írt arról, hogy az vonzotta a kereszténységhez, hogy a hívők között szeretetteljes magatartást látott.
• Én magam is olyan életerőt, derűt, békességet, szeretetet tapasztaltam néhány keresztény közösségben, ami ott tartott. (Nem, nem mindig és nem mindenütt…)
• Az ősgyülekezetek áldozatkészsége híres volt, ahogy maguk is szükségben élvén, a jeruzsálemi gyülekezetnek önzetlenül adakoztak. Mi hajtotta őket ebben? Először is, komolyan vették egyrészt Krisztus példáját, aki gazdag lévén szegénnyé lett, mikor a földi életre vállalkozott. Másodszor, javaikra úgy tekintettek, mint amit az Úrtól kaptak, és amivel majd egyszer el kell számolniuk. Harmadszor pedig, olyan erős volt a bizalmuk Isten gondoskodásában, hogy nem aggódtak és nem a tartalékaikban bíztak. Biztonságukat Istenben találták meg, nem földi javakban. Ezért tudtak örömmel adakozni szegénységük ellenére is.
• A keresztény jellem csiszolásáról Pál apostol is rengeteget írt, ami alátámasztja, hogy elsődleges fontosságú a keresztények számára – persze csakis a kegyelem elfogadása mellett.
  

  ---

Itt meg kell azt is jegyeznünk, hogy nem azért igyekszünk jók lenni, hogy a külvilág elismerését elnyerjük, hanem csakis Isten szeretetéért. Továbbá hogy az igazi keresztény lelkületben jelen van az alázat és nincs az öntömjénezés. Nincs “mi a jók, a kívülállók pedig a rosszak” önámítás.

Persze az elfogadó közösség még nem minden. Isten képére teremtett emberekként nem csak keresztények képesek a testvériség, a közösségi lelkület egy bizonyos fokát mutatni. Némelyek azért tartoznak különféle hobbikhoz, zenei irányzathoz, valamely ideológiához kapcsolódó tömörülésbe vagy különféle kultikus-vallási csoportba, mert ezek testvéries közösséget ígérnek. (Hogy ne is beszéljünk az Ateista Egyház gyülekezeti alkalmairól…) Tagjai törődést, elfogadást, a valahová tartozás élményét kaphatják. Vagy éppen a baráti kapcsolatok iránti igényük hajtja oda őket. Az Isten képmására teremtett emberek viselhetik magukon az Alkotó ajándékait anélkül, hogy hinnének benne. De a közösségi szellem valamely kellemes foka még nem minden. Nem helyettesítheti az igazságot.

Beszéljünk a negatív tapasztalatokról is. Nem vagyok vak és nem dugtam homokba a fejem. De tapasztalataimat mérlegre tettem és figyelembe vettem a “pozitív bizonyíték” és “negatív bizonyíték” közti különbséget, melyről itt írtam, és ezek a tapasztalatok meggyőztek. Néhányszor más városba költöztem, továbbá utazásaim és konferenciáim során is sokat megfordultam keresztények között, ezért rengeteg tapasztalatom van. A tapasztalt negatívumok ellenére is a keresztény közösségek egyértelmű előnyére szavaznék más világi csoportokkal szemben.

Igen, tudom, hogy nem mutat minden keresztény gyülekezet mindig Istenre bárki szemében. A gyülekezetek nem tökéletes lényekből állnak, hanem emberekből, akik tévednek. Lehet, hogy valaki rossz passzban talált néhány keresztényt. És vannak évtizedekig dédelgetett haragok is némely gyülekezeti tagok között, mert behozzák a templomba kapcsolatuk dinamikáját. A dédelgetett harag pedig nem áll összhangban Jézus üzenetével… Továbbá a keresztény program különböző leckéit eltérő ütemben tanuljuk. Például a megbocsátás egyeseknek könnyebben megy, másoknak évtizedes feladat vagy rosszabb eseten már nem is dolgozik rajta az illető. Jaj a langyosaknak, mondja a Jelenések könyve a gyülekezetek kapcsán. Időbe telik a hitből élés, az Istenre hagyatkozás leckéjét megtanulni. Van, aki már megtérése után megérti és derűje beragyogja a környezetét, de másnak hosszabb időre van szüksége vagy netalán még több elbukásra. Sok mindenről lehetne még itt beszélni, például elvilágiasodott gondolkodásmódról, olcsónak tartott vallásosságról, képmutatásról, a felelősség hárításáról, melyek a keresztény tanokkal szembemennek. Vagy a felgyorsult életmód rohanásában elfelejtett törődésről.

Jézus a magvető példázatban olyanokról beszélt, akik hallják ugyan a mennyek országának igéjét, mégsem teremnek gyümölcsöt. (Mt. 13: 1-23) Arról, aki nem érti az Igét és így a gonosz megtévesztheti. Arról, akiben nem gyökerezik meg az Ige, és a nyomorúság elszakítja őt Istentől. Arról, akiben a világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az Igét. Ma ilyen emberek is megfordulnak a gyülekezetekben, ne lepődjünk meg tehát, ha nem mindig látható a gyülekezetben Isten szeretete. De kegyelme annál inkább…

Mégis döntő fontosságú, hogy sokan beszámolnak arról, hogy keresztény közösségben annyira megérintően más légkört tapasztaltak. Hogy a tagok elvei meglátszanak az életükben. Életük hitelt ad szavaiknak. Hitelesek. Sokak pozitív tapasztalata többet bizonyít a kevés esélyt adók negatív tapasztalatánál. Ne feledjük: természetes, ha hibát találunk. Az is, ha sokat. De fontos a szemüvegünk, hogy meglátjuk-e a jót is, és hogy jó helyen keressük-e azt. Ha közösségeinkben tapasztalható ez a közösségi szellem, az a kívülállóknak is feltűnik. A keresztény tanokkal összhangban álló magatartásunk felhívhatja a figyelmet vallásunkra. Krisztus szerelmes levele lehetünk mások számára.

A kereszténység társadalmi hatásáról és így az Egyház tetteiről egy külön bejegyzés szól itt nemsokára…

A bejegyzést ajánlom szeretettel lelkészeimnek és a számos gyülekezetnek, szervezetnek, akiknek köszönhetőek a pozitív tapasztalatok is. És ajánlom a keresőknek is, hátha újra elindulnak a fent említett szerelmes levelet megkeresni.

Képek forrása: http://www.drawneartogod.com       Képek szerzője: Gwen Meharg.  Köszönöm!

Kapcsolódó cikk-sorozat: http://hitkerdesek.hu/isten-bizonyitekok/

Forrás: Pinnock: Elegendő ok