Vallásos a gondolkodásmódod vagy evangéliumi?
Gyakran éreztem azt, hogy amit kétkedő beszélgetőpartnerem gondol a hitemről, az nem az én hitem, és amilyen Istent ő cáfol, az nem az én Istenem. Akik a hitet támadják, azok a legtöbbször a pejoratív értelemben vett vallásos gondolkodásmód visszásságait utasítják el. Eredetileg a “vallásos” szó nem lenne negatív értelmű, hiszen azt kellene jelentse, hogy valaki egy vallás tanítását igaznak fogadja el és megéli hitét bizonyos hitgyakorlatokban. Sinka Csaba baptista lelkipásztortól hallottam egy korrekt összegzést arról, ami a kiüresített vagy látszatra épülő vallásos gondolkodásmódra jellemző, ellentétbe helyezve azzal, ami az igazhitűt jellemzi. Timothy Keller népszerű amerikai keresztyén író, előadó és a new yorki Redeemer Presbiteriánus Egyház alapító lelkészének könyve alapján a két gondolkodásmód közötti különbséget az alábbi módon foglalta össze:
| Vallásos gondolkodás | Evangéliumi gondolkodás | |
| „Engedelmeskedem, tehát elfogadott vagyok.” | 1. | „Elfogadott vagyok, ezért engedelmeske-dem.” |
| A legfőbb ösztönzőm a félelem és a bizonytalanság. | 2. | A legfőbb ösztönzőm a hála és az öröm. |
| Kapni akarok valamit
Azért engedelmeskedem Istennek, hogy kapjak valamit tőle. |
3. | Isten maga érdekel
Azért engedelmeskedem Istennek, hogy őt magát megismerjem, hogy gyönyörködjek benne, és hasonlítsak hozzá. |
| Megérdemlem a kényelmet
Amikor a körülményeim rosszabbra fordulnak, dühös vagyok Istenre vagy magamra, mert úgy gondolom, mint Jób barátai, hogy bárki, aki jó, megérdemli a kényelmes életet. |
4. | A lényeg, hogy ő szeret
Amikor a körülményeim rosszabbra fordulnak, én küzdök, de tudom, hogy Jézus minden büntetésemet elhordozta. Ő megengedheti a rosszat, hogy megerősítsen. És tudom, hogy a próba közben elkísér szeretetével. |
| Védenem kell az énképemet
Amikor kritizálnak, dühbe jövök, mert „jó embernek” kell gondolnom magam. Az énképemet fenyegető veszélyeket mindenáron el kell hárítani. |
5. | Isten szeretete által vagyok, aki vagyok
Amikor kritizálnak, harcolok, de nem feltétlenül gondolok magamra úgy, mint “jó emberre”. Az én identitásom nem az énemre vagy a teljesítmé-nyemre épül, hanem az Isten szeretetén alapul, amit Krisztusban nyertem el. Amikor keresztény lettem, megértettem ezeket az igazságokat. Krisztusban vagyok, így bátran bírálhatnak. |
| Imádságaim célja: környezetem irányítása
Az imádságom nagyrészt kérésekből áll, és csak akkor imádkozom, amikor érzem, hogy szükségem van rá. Az imádság fő célja a környezetem irányítása. |
6. | Imádságaim célja: közösséggyakorlás Istennel
Imádságaim főként Isten dicséretét és imádatát szolgálják. Imádkozásom fő célja a közösség Istennel. |
| Saját belső mércém számít
Énképem két pólus között mozog. Amikor saját szabályaimhoz igazodom, magabiztosnak érzem magam. Ilyenkor hajlamos vagyok büszkévé válni és elkerülni azokat az embereket, akiket nem kedvelek. Amikor nem felelek meg a szabályaimnak, szerénynek érzem magam, nem vagyok magabiztos, kudarcosnak látom önmagam. |
7. | Egyedül Krisztus számít
Nem önmagamra és erkölcsösségem mértékére nézek. Krisztusban egyszerre vagyok bűnös és elveszett. Tudom, hogy Isten elfogadott Krisztusban. Annyira rossz vagyok, hogy meg kellett halnia miattam, és annyira szeretett, hogy szívesen megtette ezt értem. Ez egyre mélyebb és mélyebb alázatra int, és mélyebb bizalomhoz vezet anélkül, hogy nyavalyognék vagy henceg-nék. |
| Okom van büszkének lenni
A pozitív önértékelésemért keményen dolgozom. Azon alapul, hogy mennyire vagyok erkölcsös. Ezért le kell néznem azokat, akiket lustának vagy erkölcstelennek látok. Megvetek másokat, és felsőbbrendűnek érzem magam náluk. |
8. | Kegyelem által vagyok, aki vagyok
Az önértékelésem középpontjában az áll, aki meghalt az ellenségei számára, akit a városon kívül megfeszítettek értem. A puszta kegyelem által van a megmentésem, ezért nem nézhetem le azokat, akik mást hisznek vagy gyakorolnak, mint én. Csak kegyelem által vagyok, aki vagyok. Nincs szükségem érvekre az önbecsülésemhez. |
| Szükségem van a bálványaimra
Mivel mindenképp elfogadhatónak akarom tartani magam, a szívem bálványokat gyárt. Ilyenek lehetnek a tehetségem, az erkölcsösségem, a fegyelmezettségem, a társadalmi státuszom stb. Feltétlenül szükségem van rájuk, mivel ezektől várom a boldogságot, és a biztonságot, bármit is mondok arról, hogy én Istenben hiszek. |
9. | Csak Krisztusra van szükségem
Sok jó dolog van az életemben – család, munka, lelki dolgok stb., de ezeknek a jó dolgoknak egyike sem a végső lényeg számomra. Nincsenek olyan dolgok az életemben, amiket feltétlenül birtokol-nom kell, és ez korlátot szab az engem fenyegető szorongásnak, keserűségnek. |
Ha keresztény vagy, kérlek gondold át, hogy esetleg valamelyik pontban eltérsz-e az evangéliumitól? Ha igen, ad-e ez neked feladatot?
Ha kétkedőként olvastad a fenti sorokat, kérlek gondolkodj el azon, hogy vajon a vallásos gondolkodást támadod vagy az evangéliumit (azt, ami Jézus szavaira, tetteire, az örömhírre építi a hitet)?
Forrás:
TIMOTHY KELLER: Center Church: Doing Balanced, Gospel-Centered Ministry in Your City, Zondervan, 2012.
Megjegyzés:
Nem tudom, hogy igaz-e, de állítólag katolikus körökben a vallásos jelzőt akkor használják valakire, ha az illetőnek mélyen megélt, őszinte, hite van, s a hívőt inkább pejoratív értelemben használják, mondjuk arra, aki csak színleli az erős hitet, megjátssza a “szentéletű”-t.
A protestánsoknál épp ellenkezőleg. A vallásos jelzőt használják pejoratív értelemben, s a hívő szó bír a pozitív jelentéssel. Szerintük a vallásos ember dogmákban hisz, különböző gyakorlatokat végez azért, hogy a cselekedeteivel tetsszen az Istennek. Ezzel szemben a hívő tudja, hogy nem cselekedetekből, hanem hit által lehet megigazulni Isten előtt.
Vélemény, hozzászólás?