Hitkérdések

A keresztényeknek fontos tisztán látni, hogy az Isten igazságának védelme (apologetika: a hit védelme és meggyőző képviselete) bibliai gondolat, azaz a keresztény hithez tartozó. Az apologetikát össze lehet téveszteni a kereszténységről való filozofálással. De vajon van-e létjogosultsága az olyan érveléseknek és megfogalmazásoknak, melyek a hitetlen emberek számára is elfogadhatóak, ezért nem mindig csupán a Bibliára és hitvallásra hivatkoznak? Olyan szellemi nagyságok is, minta a baptista lelkész Charles Spurgeon, és a holland teológus, újságíró és államférfi Abraham Kuyper is (látszólag) becsmérlő megjegyzéseket tettek az apologetikára. “Az oroszlánnak nincs szüksége arra, hogy megvédd, amikor támadják. Mindössze annyit kell tenned, hogy kinyisd a kaput, és kiengedd.” (Spurgeon) Sokan ezzel amellett érvelnek, hogy nem kell az apologetika. Kuyper pedig azt írta: “Az apologéták olyan védőharcosok, akik a mellvédet elhagyták és gyáva módra beásták magukat egy védősánc mögé.”

Viszont mindkét idézet a szövegösszefüggésből kiragadott. Spurgeon arról beszélt, hogy szükség van az Isten Igéjének hirdetésére ahelyett, hogy vég nélkül vitatkozunk róla. Az ő meglátása az volt, hogy a Szentírás elég erős, hogy megnyerje az embereket az igazságnak. Hasonlóképpen, Kuyper sem mindenféle apologetika ellen beszélt, hanem azon megközelítés ellen, amely szerint az ember csupán észérvekkel igazolhatja a végtelen Isten igazságát. Az ellen érvel, hogy objektívan (elfogulatlanul) képes az evangélium igazságát igazolni, és az okoskodást, az értelmet a Szentírás fölé helyezi. (Ma már a pszichológusok pedzegetik (kísérletekkel igazolva), hogy a racionális döntés egy illúzió. Eszerint a tudattalan döntését igyekszik elménk racionálisként feltüntetni és az akaratunknak megfelelő történetet gyártani – “konfabulálni”. Ezért is fontos hangsúlyozni, hogy nem lehetséges az Isten dolgában pusztán az eszünkre támaszkodnunk és azt logikusnak és tévedhetetlennek kikiáltani. Lásd erről a matematikai cikket itt.)

Az apologetikát sajnos túl gyakran a kereszténység berkeiben sem értik meg. Sok keresztény nem válaszol, ha valaki a környeztükben megtámadja a keresztény hitet. Nem igyekeznek alátámasztani, sem elgondolodtatni, gondolati értelemben “egy kavicsot a támadó cipőjébe tenni”. Pedig az Isten Szava másra hív. Például az 1. Péter 3:15-16 szerinti keresztény készen áll választ adni, számot adni a benne élő reménységről. Az apologetikát az örömhír terjesztésének egy fontos eszközeként kellene tekintenünk. A kereszténységet érő vádak többnyire ugyanazokk. Ha előzetesen felkészülünk a válaszokkal, akkor jobb eséllyel képviseljük hűen az üzenetet.

Vajon található-e bibliai példa a keresztény hit és a hozzá kapcsolódó témák védelmére? Tekintsük át előbb az Ószövetségi példákat. Újszövetséget illetően egy külön cikket… itt. (Egyik lista sem törekszik teljességre.)

Ószövetségi példák a hitvédelemre

A. Szabadulás Egyiptomból – Isten megvédi saját dicsőségét a népe melletti tettei által. Ahogy Isten kiszabadítja népét, Izraelt Egyiptomból, abban az elsődleges szempont nem Izrael felszabadítása volt, hanem az olyan módon történő szabadítás, ami megmutatta Isten erejét az egyiptomi „istenek” felett. A nagy kivonulás, az Exodus az egyiptomi istenségek gyengeségét megmutató apologetika volt. Amikor Isten Mózest elhívta, hogy kivezesse a népet Egyiptomból, akkor ez volt a kifejezett célja: dicsőségének és fölényének kinyilvánítása, hogy ne máshoz, istennek mondott bálványokhoz forduljanak az emberek, hanem hozzá, az igaz Istenhez. (1Móz. 3:15; 6:7, 7:3,5, 8:18-19; 9:16; 10:1-2; 11:9). Isten legyőzte az izraeliták felett uralkodó fáraót, aki magát Istennek gondolta. Egyiptomot csapások révén szembesíti, hogy semmilyen isteni hatalom nem áll bálványaik mögött, és hogy ő az igaz Isten. Izrael Egyiptomból való kiszabadítása tehát azt tanúsítja a világ felé, hogy csak egy Isten van. Mózes, habár nem gondolta magát alkalmasnak, mégis engedelmeskedett az elhívásnak, hogy kivezesse a népet. Ezáltal szóvivője lett Isten kinyilatkoztatásainak Egyiptom ellen, ám az igaz Isten hatalma mellett.

B. Dávid és Góliát. Amikor a filiszteus óriás átkozta Isten népét és kihívta Izraelt, hogy küldjön ellene egy megfelelő ellenfelet, akkor egyetlen katona sem állta a kihívást. De egy tizenéves pásztor meghallotta Góliát gúnyolódását, és nem tudta figyelmen kívül hagyni a becsmérlést. Dávidot nem a személyes dicsőség hajtotta, és nem is az motiválta őt az életben, hogy óriásokat győzzön le. Mi késztette tehát, hogy elfogadja Góliát kihívását? Isten dicsőségének védelme. ( 1 Sám. 17: 41-47 ) Azt akarta, hogy az egész világ megtudja, hogy Izrael az igaz Istent követi, és hogy a csata az Úré volt. (A viadal itt apologetikai eszköz volt, ez az akkori kor gondolatvilágában értendő.)

Dávid meglátta: Góliát fizikai kihívása több egy katonai konfliktusánál. Az ókori világban úgy gondolták, hogy a nyertes fél rendelkezett erősebb istennel vagy istenekkel. Ezért gúnyolta Góliát az izraelitákat, és ezért nem tudott Dávid túllépni a hallott gyalázkodásokon. Ha hallgattott volna, azzal beleegyezését adja, hogy a filiszteus istenek erősebbek, mint az Isten, akit képviselt. (Gondoljuk meg, nem így van ez ma is, hogy a hallgatás, sőt már a felkészülés elmulasztása is gyakran az Isten elárulása?) Dávidnak Góliát feletti győzelmében megvédte hitét és kinyilvánította, hogy Izrael Istene volt az igaz Isten. (Egy fontos apologeikai lecke: Dávidnak közvetlenül a győzelme előtt el kellett viselnie és figyelmen kívül hagynia a testvérei gúnyolódását is. Sértegetések között megőrzött józansága és helyes fókusza segítségére volt a harcban. Ne töltsön el minket sem a méreg: ha az ateista nem akar hinni és jobb érvet épp nem talál, akkor arrogánsan sértegetni fog, erre érdemes felkészülni.)

C. Ézsaiás próféta által küldött isteni üzenetek. Ézsaiás könyvének későbbi fejezeteiben Isten újra és újra emlékezteti népét a bálványimádás elhagyására, mondva, hogy ő az egyetlen igaz Isten. Kigúnyolja a pogány isteneket, melyekhez népe fordult az igaz Isten helyett: tehetetlenek (Ézs. 41:24), csak téveszmék, semmik (41:29), és nem többek, mint üres szél. Azt is világosan kimondja, hogy semmilyen Isten nem létezett előtte, és nem fog létezni utána sem (43:10). Ezek az istenek nem tudnak megmenteni (45:20, 46: 7). Isten újra és újra emlékezteti Izraelt, hogy nincs más Isten rajta kívül (44: 6, 8; 45: 5-6, 14, 18, 20-22 ; 46: 7, 9). Isten érvel, meg akar győzni, védi az igaz hitet. Gyakran hozzánk is gyengéden keresi az utat: próbál a szívünkre beszélni, megszólítani, üzenni.

Miért megy Isten ilyen messzire a győzködésben, miért ez a nagy hűhó, hogy lejárassa a hamis isteneket? Azt állítja, hogy Ő nem hajlandó megosztani a dicsőségét bármiféle bálvánnyal (42: 8). Isten féltékeny ilyen értelemben, mégsem kötelez. Isten féltékenysége, ellentétben a miénkkel, egy megfelelő válasz a bálványimádásra, hiszen így érvel: csak Isten méltó a dicséretre. Csak Ő a világ teremtője és fenntartója. Csak Ő hozott valódi megváltást, ellentétben a hamis istenek által ígért hamis megszabadulással (46 : 7).

Az Ószövetségben Isten maga védi meg a dicsőségét a gyalázkodókkal szemben és megmutatja Mózest, Dávidot és másokat, akik ebben szövetségesei lehettek. Az Újszövetség is számos példát mutat meg még konkrétabb felhívásokkal. Lásd az erről szóló cikket itt. A fenti példákban és azóta is, míg a világ, addig az oroszlán tévedhetetlenül végzi a dolgát. De mindegyikben felhaszált egy embert, aki hűséges volt az elhívásra. !!!