Hitkérdések

A mintakövetés elve (vagyis a társadalmi bizonyíték elve) szerint

• többnyire azt tennénk, amit mások tesznek;
• viselkedésünk megválasztásához hajlunk arra, hogy mások cselekedete szerint járjunk el;
• hitünk megválasztásához hajlunk arra, hogy túlságosan befolyásoljon, hogy mások mit hisznek.

Természetes indíttatás alapján, önkéntelenül is aszerint döntjük el, hogy mi a helyes, hogy mások mit tartanak helyesnek. Ez nagyon hasznos a gyermekkorban: gyorsabban tanulunk így, hogy nem kell minden hibát magunknak kipróbálni. Felnőtt korban is érvényes, hogy ha sokan teszik ugyanazt, az általában helyes. A tömeg viselkedésének erős a vonzereje. A tömeg kollektív tudása óriási érték… számos esetben, de nem mindig.

A mintakövetés ezen könnyebbsége is oka lehet annak, hogy az emberek 95%-a utánzó, és csak 5%-a kezdeményező. De sajnos annak is oka, hogy „egy bolond százat csinál.” Egy szingapúri bank történetében például borzasztó csődöt okozott egyetlen nap leforgása alatt. Egy lerobbant busz miatt a bank bejárata előtt több ember kényszerült várakozni. Még aznap kitört a bankbetétek felvételének hulláma, hiszen mindenki arra számított, hogy a tömeg biztosan tud valamit a bank helyzetéről. Ez a félreértés a nyájszellemmel párosulva csődbe vitte a bankot. (Robert B. Cialdini: Hatás című könyvében foglalkozik a meggyőzés pszichológiájával, az együttműködést célzó befolyásolás lélektanával. Leírja a társadalmi bizonyíték elvét is tartalmazó hat pszichológiai alapelvet, melyek mozganak bennünket. Bejegyzésünk tényszerű első fele ebből merít.)

A társadalmi bizonyíték elvével, a mintakövetéssel való visszaélés és befolyásolás esetén elhitetik az emberekkel, hogy a kérést előttük már sok ember teljesítette, a terméket már sokan szeretik. Most az olvasónak biztosan eszébe jut néhány reklám, vásárlói beszámoló, “az utca emberének véleménye.” Aranyos történet: 1934-ben a bevásárlókocsi feltalálója, Sylvan Goldmann üzletember aggódva vette tudomásul, hogy senki nem meri használni az új szerkentyűt, az éppen felfedezett bevásárlókocsit és továbbra is csak annyit vásárolnak, amennyit kosarukban elbírnak. Ál-vásárlókat kellett felbérelnie, akik fel-alá tologatva kocsijukat a többieket is felbátorították a szerkentyű használatára.

Erről az elvről szól a halmozott ignorancia is: mások reakcióit figyeljük, miközben a többiek is azt nézik, hogy mások mit tesznek. A többiek látszólagos nyugalma tétlenségben hagyja az embereket, hiszen feltételezhetik, hogy biztosan megnézte már valaki, hogy az utcán heverő ember nem rosszul van, hanem “csak” részeg. Így szokott megtörténni, hogy sok bámészkodó közül senki sem nyújt segítséget.

A kutatók megállapították, hogy két körülmény kedvez a mintakövetésnek: Az egyik, ha bizonytalan helyzet áll fenn, például a fent említett fekvő ember esetében. A másik kedvező körülmény a hasonlóság. A hozzánk hasonlók példáját követjük a legszívesebben, a mindennapi ember közelebb áll az emberekhez. A hozzánk valamiben hasonló ember tragédiája jobban megérint. Cialdini leír egy esetet: egy négyéves kisfiút szerette volna megtaníttatni úszni az apukája. Úszás-oktatására hiábavaló volt számos költséges próbálkozás, de egy másik négyéves mintájára észrevétlenül leküzdötte a víztől való félelmét. Ha neki sikerült, nekem is menni fog. Ismerős gondolat, ugye?

Igen, tudunk védekezni a többség konformizáló hatása ellen. Azon múlik, hogy felismerjük-e a hozzánk hasonlóak tetteinek és viselkedésének hamisságát. Ha igen, akkor következő lépésként abbahagyhatjuk az automatikus mintakövetést és megszabadulhatunk a hatás alól. Hasznos lehet alapvetően tudatosítani magunkban, hogy a hozzánk hasonló emberek cselekedetei nem lehetnek döntésünk egyedüli alapjai. A tömeg gyakran téved. Légy iniciátor, ne imitátor! Azaz, légy kezdeményező, ne utánzó!

A mintakövetés elvét persze jóra is használhatjuk, akár tudatosan is: kialakítható egy pozitív munkamorál a munkahelyen, iskolában, családban. A csoportban tanulás vagy a könyvtár-olvasótermi tanulás sokak gyümölcsöző szokása. Kereshetjük azok társaságát, akiknek személyisége minket is jobbá lenni ösztönöz. Vagy lehetünk mi húzó-emberek, dicsekvés nélkül kimondva örömeinket, erőforrásaink mibenlétét. Vagy panaszkodhatnánk kevesebbet, kerülhetnénk a kibúvókat, megmutathatjuk társainknak, hogy mi hogyan vállalunk felelősséget az életünk rajtunk múló részéért, persze mindezt szelíden.

Keresztényként a mintakövetés elve is sokat jelent számomra: egyrészt így sokkal jobban értem a gyülekezethez tartozás jelentőségét. Tehát nem hiába buzdított Jézus erre. Persze az elmélet nélkül is tisztában vagyok mindazzal a pozitív változással, amit az elmúlt 19 évben keresztény közösségekben átéltem. Hálás vagyok, hogy több megtartó közösségnek lehettem részese.

„Ne igazodjatok a világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Biblia, Róm12,2)

Másrészt bátorít arra, hogy a keskeny útnak nevezett keresztény megoldást válasszam akkor is, amikor környezetem nem tenné. Bátorít, hogy kitartsak a meggyőződéseim mellett. “Aki engem megtagad, azt én is. Aki megvallja hitét, örökké él” – hangzottak Jézus szavai. A próféták, vezetők, különleges emberek gyakran mentek szembe a világgal és értek el pozitív változást egy családban, csoportban vagy társadalomban. Néhány hete a cseresznyeszedés utolsó napjaiban figyeltem meg, hogy az egy csomóban álló szemek már inkább rothadtak voltak, valószínűleg egy romlottabb megrontotta a többit, míg a többi még ép volt. Előfordulhat emberek között is, hogy a jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság. De míg a cseresznyeszemek nem mondhatják a romlottnak, hogy eredj odébb, addig az ember lehet tudatos abban, hogy milyen hatásokat enged be.

Harmadrészt örök önvizsgálatra késztet az a gondolat, hogy vajon jó minta vagyok-e keresztényként? Ha mások hajlanak hitük megválasztásához a környezetük hitére tekinteni, akkor fontos, hogy vajon jól mutatom-e be a kereszténységet? Vajon eléggé élem-e mindazt, amire Isten vezet? (A választ tudjátok, persze, hogy nem. De ennek a puszta átgondolása több igyekezetre késztet.)

És végül: a keresztény Isten nem felülről dirigál és nincsen elérhetetlen messzeségben. Tudja, hogyan alkotott minket: a hozzánk hasonlók példáját követjük a legszívesebben. Ezért Krisztusban hozzánk hasonlóvá lett, így is megkönnyítve azt, hogy kövessük őt, tanuljuk életszemléletét és elkezdjünk hozzá hasonlóvá formálódni.

Bátorság kell a különbözőséghez, de Krisztus példáját követve könnyebb különböznöm a kor hamis mintáitól. Bámulatos, hogy Isten a társas mozgatórugóinkat mind a javunkra használja.