Category Archives: Mester
A Biblia tévedhetetlensége
Vajon minden igaz-e, amit a Bibliában olvashatunk, vagy tele van emberek tévedésivel, magán-véleményével? Amikor a keresztény ember élete döntéseihez, Istennel való napi találkozásához vagy Isten jobb megismerése céljából kezébe veszi a majdnem kétezer éves könyvet, akkor egy olyan könyvhöz fordult csupán, amiben találni bölcs gondolatokat, de emberi hibákat is, vagy pedig Isten megmásíthatatlan szavát olvassa, ami mindig igaz?
Az istenhit nem vágyvezérelt gondolkodás
A pszichoanalízis atyja, Sigmund Freud szerint az emberek azért találták ki a Felsőbbrendű létezését, mert biztonságra vágytak ebben a sok veszélyt rejtő világban. Az emberek találkoznak természeti csapásokkal, de végső soron a halál félelmével is, és ahogy a gyermek az apjához fut félelmében, úgy menekülnek a felnőttek Istenhez. Félelemből és a védelemre éhezve az emberek ezen kívánságukat, vágyukat kivetítik egy elképzelt kozmikus apa alakjára.
A vágyvezérelt vagy vágyelvű gondolkodás az a logikai hiba, amikor valaki valóságként kezel olyasmit, amiről szeretné, ha igaz lenne, de annak igazságát a tények nem támasztják alá. Naivitás azt képzelni, hogy pusztán azért, mert szeretnénk, ha valami igaz/hamis lenne, az igazzá/hamissá is válik. Erről van-e szó tehát a keresztény hitet illetően?
Irigység, nemes lelkűség és Isten-keresés
Az irigység az emberben egy pusztító neheztelés a másik emberre. Egy fokon túl a neheztelés már a másik ember létére vonatkozik. Nem csak a sikerére, vagyonára, tudására, hanem a puszta létére. Neheztelés arra, hogy „én nem vagyok az, ami te”. Ez a középszerűek jellemvonása, aki a maga szintjére szeretné lehúzni a többieket. Az irigy ember eljuthat oda, hogy már-már megszállottan keresi embertársa negatív vonásait, hibáit. Mindaddig, míg egyre inkább már csak a rosszat látja, és nem bírja megállni, hogy ne szidjon, ócsároljon mindent és mindenkit, aki nem ő. Bemocskolja az életet, a környezetet, hogy igazolhassa hamis világképét.
Paradoxonok, a tudomány határai és a szabad akarat
“Az orrom éppen növekszik.”- mondja Pinocchio, az a mesehős, akinek orra büntetésképpen minden hazugság során megnő. Akkor és csak akkor, a hazugság kimondásával egy időben nő. Tegyük fel, hogy (az A esetben) mesehősünk igazat mondott, amiért nem jár orrnövekvés. De akkor állítása alapján orra növekszik, így nem mondhatott igazat, ellentmondás. Maradt az (a B esetben,) hogy hazudott, amiért megnőtt az orra, de hát akkor igaz, amit mondott, tehát nem hazudott. Mindkét eset ellentmondásra vezetett. Erről az állításról tehát nem dönthető el, hogy igaz vagy hamis. A probléma lényege az önhivatkozó feltétel: Pinocchio orra ezen furcsa állítása nyomán pontosan akkor nő, ha nem nő.
Vajon az önhivatkozó állítások elvezetnek-e minket mélyebb igazságokra? A paradoxonok megértése és felismerése segítségünkre van-e az igazság-keresésben?
A végtelen üzenete a gondolkodásunk határáról
Véges lény a matematikus is, de évszázadok óta foglalkozik a végtelennel. Az idők folyamán sok huzavona eredményeképpen kikristályosodott számos olyan fogalom, melyekkel már hatékonyan megválaszolhatunk sok, korábban ellentmondásosnak és érthetetlennek tűnő kérdést. (konvergencia, sorok összege, halmazok számossága, a különböző végtelen számosságok, stb…) Miután már ilyen sokat tudunk róla, ne felejtsük el a szellemi tanulságokat leszűrni. Vajon mit tolmácsol a matematika végtelen fogalma a szellemi valóságról? A matematika 
fogalmai mutatnak-e egy magasabb valóságra és tanítanak-e minket annak helyes keresésére?
A köznapi beszédben a végtelent olyan értelemben használjuk, hogy “nagyon sok,” “nagyon nagy.” (XY végtelenül ostoba, Z előtt végtelen lehetőségek állnak.) (Megjegyzem, hibás a “végtelen nagyság” kifejezés, mert azt sugallja, hogy egyazon mértéke van minden végtelen nagyságú dolognak, pedig dehogy. Olyan sokféle végtelen számosság van, hogy a legtöbben ezek mértékét fel sem foghatjuk.) Tehát a megértésünkben a azt jelenti: elképesztően nagy. Csakhogy a “nagyon nagy” és a “végtelen” nagyon különböző tulajdonságú.
A világegyetem finomhangoltsága: az Univerzum az életre tervezett… 1. rész
A tudományos ismereteink szerint az Univerzum az életre hangolt. Az életnek feltételei vannak és a természet alapvető állandóinak értéke épp annyi, ami ezt lehetővé teszi. A fizikai feltételek pont olyanok, hogy az életet lehetővé tegyék. Azért hívjuk ezt antropikus elvnek, mert úgy értelmezhető, hogy ember létezésének lehetőségéért ilyen a Világegyetem megannyi állandója, a fizikai mennyiségek aránya, távolsága, stb. Vajon ez csak egy kozmikus véletlen? Vagy az állandók és elméleti feltételek ilyen összehangoltsága talán olyasmi, amit akkor várhatunk, ha egy Legfelsőbb Értelem alkot?
A mintakövetés elve és a különbözés bátorsága
A mintakövetés elve (vagyis a társadalmi bizonyíték elve) szerint
- többnyire azt tennénk, amit mások tesznek;
- viselkedésünk megválasztásához hajlunk arra, hogy mások cselekedete szerint járjunk el;
- hitünk megválasztásához hajlunk arra, hogy túlságosan befolyásoljon, hogy mások mit hisznek.
Természetes indíttatás alapján, önkéntelenül is aszerint döntjük el, hogy mi a helyes, hogy mások mit tartanak helyesnek. Ez nagyon hasznos a gyermekkorban: gyorsabban tanulunk így, hogy nem kell minden hibát magunknak kipróbálni. Felnőtt korban is érvényes, hogy ha sokan teszik ugyanazt, az általában helyes. A tömeg viselkedésének erős a vonzereje. A tömeg kollektív tudása óriási érték… számos esetben, de nem mindig.
A következetesség elve és a vallásos meggyőződés
Szavainkban, meggyőződéseinkben, tetteinkben, szemléletünkben szeretünk következetesek lenni, és annak is látszani. Ezért, ha egyszer kiválasztottunk valamit, állást foglaltunk valami mellett, akkor személyes és társas nyomás nehezedik ránk, hogy kitartsunk amellett, ami mellett elköteleztük magunkat. A következetesség elve alapján úgy reagálunk, hogy viselkedésünk igazolja korábbi döntésünket. Amikor követjük az elvet -és rendszerint követjük- akkor meggyőzzük magunkat arról, hogy jól választottunk. A társadalom nagyra értékeli azt, akinek kimondott szava biztosítékot jelent. A megbízhatóság, szavahihetőség jó iránytű a mindennapi életben. De a vak és automatikus következetesség tévútra vihet és meggátolhat az igazság valóban őszinte és nyitott keresésében.
A kölcsönösség elve és Jézus ajándéka
Minden kultúra egyik legalapvetőbb normája: hasonlóképpen viszonozni azt, amit mástól kaptunk, legyen az segítség, ajándék, vagy meghívás… A kölcsönösség elve szerint a segítséget, szívességet vagy vacsora-meghívást követően belső indíttatásunk van viszonozni azt. Keresztény hitem szerint Isten ezt a mozgatórugót is bámulatosan használja a javunkra: nekünk nem kell teperni a szabadságért, bizonyítani a megigazulásért, vívódni a békességért. A nagy tervnek persze része a formálódásunk, de nekünk csak el kell fogadnunk a megváltást, nem kiérdemelnünk.