Hitkérdések

Megint eltelt egy év, s a naptáramat lapozgatva vegyes érzések rumbáznak bennem. Lassan, modorosan, vissza-visszatérve. Hála, öröm, de aggály, sóhaj és megbánás is. Az újévi visszatekintésbe hiányérzet vegyült. Eszembe jutnak céljaim, melyeket nem valósítottam meg. Rossz szokások, melyek még elkísérnek. Erények, melyeket még nem mondhatok a magaménak. Még nem vagyok az, aki szeretnék, még nem értem el mindent, amitől életemet teljesnek mondanám. De a korlátaim kitapintása nyomán összeáll a kép. Ez a felismerés meg is szabadít a nyomasztó elvárástól, hogy magamban keressem a teljességet, a tökéletest. Megszabadít a túlzó igénytől, hogy olyan akarjak lenni, amilyen nem lehetek. 

Nem mindig nyilvánvaló, de minden földi vágyban az Isten utáni végső vágy rejtőzik. Ezért is mondta Jézus, hogy keressétek először az Isten országát, és minden egyéb megadatik nektek. Augusztinusz szerint a vágyakozás az ember alapvető állapota. Az ember lényéből eredően vágyik Isten után. „Nyugtalan a szívem, míg meg nem nyugszik benned, óh Uram”- hangzik jól ismert mondata. Vágyódásaink a hétköznapin túlmutatnak: végső soron az otthon, a védettség, az elveszett paradicsom utáni vágyódásunk lelhető fel bennük.

Ha tehát földi vágyaimban az Isten utáni végső vágy rejtőzik, akkor logikusnak látszik nála keresni a békességet és boldogságot. Annál is inkább, hogy ő maga is azt ígérte, hogy olyan békességet adhat, amit a világ nem. Ahogy ezt végiggondolom, már nem fájnak mulasztásaim és tökéletlenségeim. Hozzá fordulásom máris békét adott, megszabadított az önmagamra tekintés túlzott önmarcangolásától. Persze, hogy folytatom a küzdelmet, de közben nem csak magamra nézek. Ahogy a méhecske időnként elhagyja a kaptárt, hogy éltető virágport gyűjtsön, úgy tekintetem vándorolhat magamról Istenre és vissza – ahogy Avilai Szent Teréz leírja A belső várkastélyban.

„Ha… vágyaim tudatára jutok, akkor el tudom fogadni életem átlagszerűségét. Búcsút tudok mondani életemmel kapcsolatos illúziómnak, annak az illúziónak, hogy hivatásom teljesen kielégíthet, családom mindig harmóniában él majd, vagy mindig sikeres és mindenkinél kedvelt lehetek.” (Anselm Grün) Életünk banalitása ellen nem a rózsaszín szemüveg, a leplezés vagy a különlegességem állandó fitogtatása a legjobb megoldás, hanem a vágyaim forrásának és mélységének megértése és a valóság elfogadása. Ha Istentől várhatom a teljességet, akkor meg tudok békülni a hétköznapjaimmal. Olyannak tekinthetem, amilyen valójában.

• Nem kell a saját életemet a vágyaim szárnyain túlterheljem.
• És nem kell másokat az elvárásaimmal nyomasszak.

(Nem az egészséges ambícióról és empatikus összecsiszolódásról beszélek, hanem azokról túlzásokról, amik a valóság tagadásból vagy mellőzéséből születnek.)

Ha arra vágyakozom, akire érdemes, ha Istenbe vetem végső bizalmamat, akkor ez a vágyakozásom megszabadít a világhoz való ragaszkodástól. Beláthatom, hogy nincs olyan ember, aki legfőbb vágyamat betölthetné. Szabad és nyitott lehetek az emberek felé, túlzott elvárások, előítélet és beskatulyázás nélkül. „Anélkül élvezhetek egy találkozást vagy kapcsolatot, hogy közben mindig többet akarnék. A másik ember Istenre emlékeztet engem anélkül, hogy Isten lenne számomra.” (Anzelm Grün)

Ha tudatosítom magamban, hogy igazán Istenre várok minden vágyamban, akkor nem visszakozom az élet elrettentő tényeitől sem. Vágyaim forrásának ezen tudata a remény útjára állítja gondolataimat. Megláttatja a realitást a gondviselésben való kételkedés nélkül. Bízhatok abban, hogy akárhogyan is lesz az Új Évben, Isten végtelen és feltétel nélküli szeretetében bízhatok. Isten erejéből én is meríthetek mind az apró-cseprőnek látszó szokások megváltoztatásához, mind a lehetetlennek látszó terveimhez.  Ő “mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint.” ( Biblia, Efézus 3:20)

Kérdés a hozzászólásokhoz: Te hogyan merítesz Isten erejéből?

Kapcsolódó bejegyzés: Vágyakról, Isten beépített GPS-éről itt.

Képek forrása: http://www.drawneartogod.com  Képek szerzője: Gwen Meharg.  Köszönöm!

Felhasznált irodalom: Anselm Grün: Karácsony az újrakezdés reménye – Az ünnep szimbólumai, Jel Kiadó, Bp, 2013.