Minden összeillik

“A keresztény rendszer ereje, tűzpróbája — amit ragyogóan kiáll—, hogy minden összeillik, ha az ember a végtelen személyes Isten létezésének előfeltételezéséből indul ki. Egyetlen más rendszer sem létezik olyan szegletkővel, amely alatt minden rendben összeilleszkedik. Éppen ez az, amiért én keresztyén vagyok, és nem agnosztikus.

Minden más rendszerben van valami, ami nem “stimmel”, nem illik bele, és alakítani kell rajta, vagy éppen figyelmen kívül kell hagyni. A keresztyén azonban integritása feladása nélkül minden jelenséget beilleszthet a maga helyére, a szegeletkő alatt, aki a valóságosan létező végtelen-személyes Isten.” (Francis A. Schäffer1, Ő létezik és nem hallgat)

 

Óvatos tisztelettel nézek fel azokra, akik méltán vívták ki az emberek tiszteletét. Tőlük könnyebben elfogadja a világ a kategórikus, határozott hitvallást. Ezek egyike John Adams, a második amerikai elnök. “Megvizsgáltam minden vallást az általam elérhető módon, amennyire csak eszközeim és zsúfolt életem engedte; és arra jutottam, hogy a Biblia a legjobb könyv a világon. Több filozófiát tartalmaz, mint mindazok a könyvtárak, melyeket láthattam.(I have examined all religions, as well as my narrow sphere, my straightened means, and my busy life, would allow; and the result is that the Bible is the best Book in the world. It contains more philosophy than all the libraries I have seen.)  – John Adams.2

Mindezek mellett hiszem, hogy mindenkinek jogában áll a kategorikus hitvallás. Ami a jövő kérdése, az a jobbá lenni törekvés, hogy minél többen hitelt adhassanak szavainknak.

 

Francis A. Schäffer evangéliumi keresztény teológus, filozófus, lelkipásztor. A svájci L’Abri közösség megalapítója. https://en.wikipedia.org/wiki/Francis_Schaeffer

https://hu.wikipedia.org/wiki/John_Adams_(amerikai_eln%C3%B6k)